Na ez is megvolt.

Megszervezték nekünk, hogy közösségi kiruccanás véget elmegyünk és megnézzük a tadzsit. 

Reggel 0430-kor indulás. Mivel, hogy előtte lévő nap későn végeztünk és utána még vásárlás, vacsora és másnapi uzsonna készítés volt, ezért későn feküdtünk le. Ennek örömére reggel elég reszelős volt az ébredés. A motort sokáig kellett járatni, hogy beinduljon. Sebaj, indulás.

A vidék elég érdekes, mert itt sajnos mindenhol a szemét és rom halmazok tömkelege. Az viszont érdekes látvány ahogy a buja növényzetből (már ahol van ilyen), kimagaslik egy pár 30 emeletes lakóház. Közelebbről nézve azok is elég lepusztultak Kb. mint az Avas.lakótelep: távolról még valahogy kinéz. Azt viszont érdekes volt látni, hogy az emberek reggel 0630 körül már kint ücsörögnek és sétálgatnak a parkokban, mint egy szép vasárnap délután a Ligetben. Útközben találkoztunk majom idomárokkal és mindenféle kereskedővel. 

Agrába érkezve nagy nyüzsgés fogadott minket. Persze minden a Taj Mahal-ra és az agrai erődre kihegyezve. Miután leparkoltunk, már ott megtámadtak minket a helyiek. Ránk repültek, mint légy a szarra. Ahogy fehér embert látnak elvesztik az eszüket és rohannak oda hozzánk. Olyan érzés volt, mint amikor az ember térdig érő hóban próbál sétálni: erőlködsz hogy vége legyen, de mindig van utánpótlás. Mindenféle portékát akartak a nyakunkba sózni: haszontalan holmikat, sörözőt, lányokat és szerintem egyik-másik maki még a testét is eladta volna pár garasért. De túléltük. Bejutottunk.

Odabent milliónyi ember, túrista halmok. Reménykedtünk benne, hogy találunk magyarokat, hiszen bárhová is megy az ember, a honfitársainkba mindig belebotlik. 

Maga a hely tényleg szép, de azon kívül, hogy ott vagyunk a 8 csoda egyikében, engem annyira nem nyűgözött le. Szerintem a Bazilika szebb és nagyobb is. Jó persze az nem márványból épült és nincs ennyire futtatva, de mégiscsak szebb. Persze ahogy illik, mindannyian rák vörösre égtünk a napon. De ezt már megszoktam Indiában. 

A fényképezés elég nehéz volt, mert nagyon szerencsésnek kellett lenni egy olyan fotóhoz, ahol egy japán túrista kapalja, vagy egy hindi kézfej be ne lógott volna. De azért sikerült pár képet csinálni. Végigrohantunk, aztán irány haza. Persze ahogy kiléptünk, megint megrohantak minket a markecolok hadserege. Vettünk is mindenféle bóvlit szép számmal. Az már csak hab a tortán, hogy amit az egyik sarkon 100 helyi pénzért meglehetett venni (2 darabot), ugyanaz 50 méterrel lentebb, már csak 50 pénz volt (12 darab:)). Az alkudozás a kötelező és a végén már sírva adták a holmikat a 10-ed áráért...

Útközben még megálltunk egy útszéli komplexum mellett, ami valaha szebb napokat is megélhetett. Kívülről egy kicsit olyan Mad Max-es érzése volt: ütött, kopott, megfakúlt színek, semmi mozgás és rettenet meleg. Még szerencse, hogy belül volt bent pár boltocska.

Hazafelé menet még persze eltévedtünk. Sikerült egy olyan nyomor tanya közepébe érnünk, amit ember nem nagyon lát. Ez nem a túristák kedvenc útvonala, az tuti. Az, hogy emberek szemét közelében élnek, az egy dolog. De, hogy egy szeméttelep tetején épüljön, egy szakadt vászon és nejlon sátraktól épült valami. Na az durva. Én nem is értem, hogy ezt hogyan lehet Nem vagyok rasszista meg ilyenek, de ezeknek az embereknek tényleg semmit nem ér az életük. Oda születik és ott is hal meg. És egyre többen lesznek szerencsétlenek... 

Láttam teheneket is, de azok is a szemétből lakmároztak. Még ha lenne lehetőségem levágni az egyiket, akkor sem enném meg, mert reggelre még egy kéz nőne ki a homlokomból.

De megvagyunk, túléltük

JÖHET A KÖVETKEZŐ CSODA!!!